2011/02/16

Hát ez nagyon jó:))) Itt találtam:)))

Tanácsok feleségeknek 1931-ből

Akik hosszabb ideje olvasnak, tudják rólam, hogy szeretek elmerülni régi könyvekben, folyóiratokban, s az ott fellelt kincseket szívesen megosztom itt a blogon. Nemrég a nagynénémtől kaptam egy csomag újságkivágást, a padlásán találta egy alapos lomtalanítás során. A lapok nagy része a Pesti Napló c. újság 1930-31-es évfolyamának számaiból való, és Magyar Elek, azaz az Ínyesmester rovatát tartalmazza (amelynek cikkeiből aztán a máig népszerű szakácskönyv is született). Azonban az újságdarabok másik oldala is tartogat meglepetéseket; nagyon szeretem nézegetni a hirdetéseket, olvasgatni a mezőgazdasági, vagy Az asszony c. rovat írásait.


Utóbbi vezetője Bozzay Margit volt, akinek cikkei, versei és novellái könnyed olvasmányosságukkal nagy népszerűségre tettek szert a nőolvasók körében. 1939-ig a Pesti Napló asszonyrovatát vezette, aztán a Reggeli Magyarország belső munkatársa és a Kincses Újság főmunkatársa volt. Megjelent regényei: Tizenötéves feleség (Bp., 1936); Kenyér és szerelem (Bp., 1937); A lecke vége (Bp., 1939); Egy pár selyemharisnya (Bp., 1940); Bécsi randevú (Bp., 1941) - olvasható a Magyar Életrajzi Lexikonban.


Nos, rengeteg nő fordult hozzá tanácsért házassági problémákban; az alábbi "szerkesztői levélben" is e témában értekezik. Bár van néhány állítása, ami szerintem kissé sarkos, maga a mondanivaló ma is megállja a helyét. Az is kiderül, hogy az írónő kedvenc írásjele a három pont volt...
__________________________________________________

Apró, de lényeges bajok a házasságban


Kedves Asszonyom!
A sok-sok házasságról szóló levél,amelyet évek óta kapok, megerősíti azt a véleményemet, hogy a normális házasság békéjének, nyugalmának kulcsa nagy átlagban inkább a nő, mint a férfi kezében van, s hogy azt nagy átlagban inkább a nő, mint a férfi veszíti el.
Normális házasság alatt azt a házasságot értem, amelyben nincsenek nagyobbméretű anyagi bajok, amelyben a férj nem iszik, nem kártyáz, nem durva, nem szalad minden szoknya után, ismeri az asszonyával, családjával szemben fennálló kötelességét, vagyis, amellett, hogy esetleg nincsenek kivételes erényei, nincsenek nagyobb, szembeszökőbb hibái sem... Az ilyen házasságban a nyugalom, harmónia elsősorban az asszonytól függ, s ha csak felényire is az, aminek lennie kellene, akkor feltétlenül meg tudja teremteni az otthonában azt a hangulatot, amely elengedhetetlen szükségessége a jó, sőt... a közepes házasságoknak is...
S ha nem tudja megteremteni, s ha ezek mellett a feltételek mellett is boldogtalannak, elégedetlennek, megcsalatottnak érzi magát, s így azzá teszi a körülötte élőket is, akkor a hiba elsősorban nem a férjében, nem a sokat emlegetett viszonyokban hanem benne van...
Hogy ez ellen a feltevés ellen a legtöbb asszony tiltakozik, s hogy nyiltan semmiesetre se ismeri el ennek igazságát, az egészen természetes... Ha azonban egyedül van, egyedül, sötétben, önmagával, akkor el kell ismernie... Sőt el kell ismerni azt is, hogy igaztalan, túlkövetelő, túlszigorú, túlérzékeny, túlértékeli önmagát és... lebecsüli a férjét...
Vagyis: belerészegíti, beleszédíti magát a nem ritkán egészen apró, lényegtelen hibák, nézeteltérések okozta rossz hangulatba, ellenségeskedésbe, bántó lesz, igaztalan és éles... S mert az... elfelejti az ura többi jótulajdonságát, gyengédségét, gondosságát, szeretetét, nem lát mást, csak a hibáit, a bántásait és sértett önérzetében nem ritkán olyant tesz, amit később halálosan megbán és nagyon-nagyon szeretne visszacsinálni. (Hány száz levelet olvastam erről.)
Holott, ha okos volna, ha igazi ember és egész asszony volna, tudni, éreznie kellene, hogy a politikája egészen rossz, s hogy ellenkező magatartással, más eszközökkel sokkal többet érhet el, mint a meg nem értett, ideges, túlfinomult asszony megjátszásával... Az igazi ember ugyanis tisztában van azzal, hogy, sajnos, egyetlenegy sincs közöttünk hiba nélküli, s hogy esetleg az urának éppen olyan türelemre, megértésre van szüksége vele szemben, mint fordítva. S ezeken felül, legfőképpen, nem felejti el azt, hogy mennyire oktalan akkor, amikor a hozzá legközelebb álló embert, kis apró, lényegtelen dolgokkal maga ellen hangolja, ahelyett, hogy megértéssel, szeretettel, megbocsátással, széttéphetetlenül magához fűzné...
S ha az igazi ember tisztában van mindezekkel, az egész asszonynak is tisztában kell azzal lennie, hogy a mosoly, a kedvesség, a meleg hang, a simogatás, az okos, tapintatos hallgatnitudás olyan fegyverek, amelyeknek nagyon nehéz ellentállani.
Ilyenformán vagyunk a többi kicsi, de a házasságban nagyon nagy szerepet játszó más kérdésekkel is. (Egyelőre csak az asszonyról szólókat tárgyalom.) Például az igényeknek a mai nehéz viszonyokhoz való leszállításával, s a jövedelem okos beosztásával is...
Kétségtelen, hogy a legtöbb férfi nem tud pénzzel bánni. De mert ezt beismerni nem szereti, az asszonynak kell megtalálnia a módot, hogy a kellő kerékvágásba szorítsa, különben 15-én, sőt esetleg előbb is, fillér nélkül marad a ház... Ugyanez azonban nem egyszer megtörténik az asszony hibájából is... A házasságok 50%-ánál a férfi hónap elején rendesen odaadja a háztartásra s annak egyéb tartozékaira fordítható pénzt, amit azután az asszonynak kell okosan, körültekintően és úgy beosztani, hogy a háztartás minden nagyobb zökkenő nélkül eljusson a következő elsejéig... Igen ám, de az 50%-nál lényegesen kisebb azoknak az asszonyoknak a száma, akik okosan tudnak bánni a pénzzel, akik ellent tudnak állani a kirakatok csábításainak, a vásárlás izgalmainak, s akik az elseje körüli napokban kisebb-nagyobb összegeket ki nem adnak olyasmire, ami nélkül egészen jól meglehetnének.
S mert a rendelkezésükre bocsátott összeget nem lehet megtoldani, az ilyenformán nem múlhatatlanul szüksége dolgokra kiadott pénzt másutt, a szükséges dolgoknál kell megtakarítani. Legfőképpen a konyhán, amely azután nem csoda, ha egyáltalán nem elégíti ki a férj igényeit, s aki emiatt nem egyszer rosszkedvűen, elégedetlenül ül az asztal mellé.
Pár héttel ezelőtt, csak úgy kísérletképpen, egy társaságban végigkérdeztem a jelenlevő 9 asszonyt, hogy szoktak-e kézimunkázni? A kilenc közül négy nemleges választ adott, sőt egy még büszkélkedve azt is kijelentette, hogy tűt sem fűzött be soha...
Ez a dolog látszólag egy egészen semmitmondó apróságnak számít, a valójában azonban nagyon is súlyos, ha figyelembe vesszük, hogy az asszonyok az intelligens középosztálynak abból a fajtájából kerültek ki, akik 3-5 szobás lakásban laknak, s egy cseléddel, s legfeljebb egy kisasszonnyal vezetik a háztartást. Vagyis, akiknek múlhatatlanul szükségük van arra, hogy ne csak értsenek a tűhöz, hanem szeressenek is kézimunkázni, mert a férj, a gyerekek, s a saját dolgaiknak a rendbentartásán kívül még a lakás részére, az otthon szebbé, kényelmesebbé, melegebbé tételére is kell gondolniok...
Az asszonynak ez az esetleges hiányossága nagyon sok háztartás mérlegét borítja fel, s nagyon sok férfit tesz idegessé, otthonkerülővé, házasságellenessé... Ami nem is csoda... Elvégre, nem a legjobb érzés lehet hivatalba sietés előtt egy olyan inget kikapni a szekrényből, amelynek végig van feslődve az oldala, nincs gomb a mellén, vagy egy olyan nyakkendőt, amelynek semmiesetre sem ártana egy benzinfürdő... Sőt az sem valami kedves dolog, ha az asszony kézimunka ellenszenve miatt kopár a lakás, vagy ha az itt-ott ajándékba kapott kézimunkák hervadtan, hibásan dísztelenkednek.
Ismertem egy házaspárt, amelynél a házasság felbomlását ilyen látszólag kis dolgok idézték elő.A férfi egy bizalmas, nagyon letört órájában megvallotta, hogy nem bír otthon maradni, mert az asszonyából hiányzik minden nőies vonás, mert az otthona kopársága, barátságtalansága a lelkére nehezedik, s mert még az általa vásárolt virágok is pár nap alatt gondozás, öntözés híján, elpusztulnak... Nem sokkal később ugyanez a férfi - aki pedig egyik legkülönb volt azok között, akik valaha elémkerültek - ezek és még más hasonló okok miatt egészen otthonkerülő lett és inni kezdett...
Gondolkozzék ezen, Asszonyom... Gondolkozzék és belátja, hogy a fent vázolt követelményeknek megfelelő férfi - aki minél teljesebb férfi, annál több benne a gyermekes vonás - néha egészen kicsi eszközökkel, apró kedvességekkel, figyelmességekkel egészen jól, vagy legalább is valamennyire - elkormányozható.

Bozzay Margit

by Szaszi

1 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

Közel húsz éves házasságunkban majdnem minden nap hallottam, hogy úgy eszek mint a malac, a földre is esik morzsa. Amióta van a fiúnk, minden nap elmondja, úgy eszünk mint a malacok. Egyszer elröhögtem magam, mondom neki, te ezt nem unod minden nap elmondani? Azt felelte: de hát nem úgy esztek, mint a malacok? Minden kaja a földre hull.

Blog Archive