2010/10/05

Emlékezzünk

13 aradi vértanú

1849. október 6-án az orosz segítséggel levert szabadságharcot követő császári megtorlás során Pesten kivégezték gr. Batthyány Lajos a magyar kormány miniszterelnökét

Ugyanezen a napon a szabadságharc 12 tábornoka:



Aulich Lajos,
Damjanich János,
Dessewffy Arisztid,
Kiss Ernő,
Knézich Károly,
Lahner György,
Leiningen-Westerburg Károly,
Nagysándor József,
Poeltenberg Ernő,
Schweidel József,
Török Ignác és
Vécsey Károly

és egy főtisztje
Lázár Vilmos ezredes

szenvedett vértanúhalált Aradon.

A véres megtorlásnak összesen 157 hazafi esett áldozatul, és számosan kényszerültek hosszú évekre belső vagy külső emigrációba.

Az aradi vértanúk kivégzésének napját 2001-ben a 237/2001.( .(XII.10.) kormányrendelet alapján nemzeti gyásznappá nyilvánították.


Batthyány Lajos gróf (1807-1849) a magyar reformkor kiemelkedő nemzeti érzelmű arisztokratája, akinek ismertsége az 1848-at megelőző évtizedben vetekedett Széchenyi István népszerűségével.

Édesapja gróf Batthyány József Sándor, édesanyja a köznemesnek született Skerlecz Borbála volt, Lajos a második gyermekük. Röviddel születése után anyja különvált apjától, és Bécsbe költözött a két gyerekkel. Miután apja meghalt, anyja megkaparintotta az akkor öt éves Lajos hatalmas örökségét, és fényűző életet élt a birtokon. Lajost eleinte házitanító tanította, majd anyja visszaküldte Bécsbe, a Klinkowström-féle nevelőintézetbe, így sokáig szinte árvaként nőtt fel, és dacos, nehezen kezelhető gyerekké vált.

16 évesen fejezte be intézeti tanulmányait. Ezután a zágrábi jogi akadémián tanult. 1826-ban katonatisztnek állt, és kadétként négy évre Olaszországba ment, ahol a Miklós-huszároknál hamarosan hadnagyi rangot ért el. Eközben valószínűleg 1827-ben diplomázott. Katonaként meglehetősen könnyelmű életet élt, és örökségére várva nagy adósságot halmozott fel. Anyjával hosszas perpatvarba bonyolódott örökségéért, amit végül 24 évesen, nagykorúvá válva sikerült megszereznie. Ekkor elhagyta a katonaságot, és hazaköltözött Vas megyébe. Birtokait korszerűsítette, elkezdett ismerkedni Magyarországgal és a magyar nyelvvel.

1830-ban a főrendi ház tagja lett, és e minőségében jelen volt a koronázási országgyűlésen, de eleinte semmilyen politikai szerepet nem játszott.

1834 decemberében, Pozsonyban feleségül vette Zichy Antónia grófnőt (1816–1888). Három gyermekük született: Amália (1837–1922) Ilona (1842–1929) és Elemér (1847–1932). A kortársak szerint felesége ösztönözte az aktívabb, reformpárti szerepvállalásra.

Komolyabb politikai szerepet először az 1839–1840-es pozsonyi országgyűlésen töltött be, mint a főrendi házban az ellenzék vezére. Az ő javaslatára kezdték 1840-ben gyorsírásos naplóban rögzíteni a felsőház eseményeit.

Eleinte maradéktalanul osztotta Széchenyi István gróf gazdasági és politikai nézeteit is. A harmincas évek elején azok közt volt, akik kezdeményezték a lónemesítést, majd lóversenyek rendezésével serkentették az állattenyésztést, lerakva ezzel a magyar gazdasági egyesület alapjait. Ugyancsak Széchenyi példájára felkarolta a selyemhernyó-tenyésztést is, és ehhez több mint 50 000 eperfát ültetett birtokán. Ez idő tájt alakult meg az ő közreműködésével a Vas vármegyei szombathelyi gazdasági egyesület, 1843-ban pedig az ő elnöksége alatt a cukorgyár-egylet.

Eleinte abban is egyetértett Széchenyivel, hogy a reformmozgalmat a főnemeseknek, az arisztokratáknak kell vezetniük, ám programja a köznemesség határozottabb reformelképzeléseihez állt közelebb, ezért Széchenyi és Kossuth 1841-től éleződő vitájában kerülte a határozott állásfoglalást. Kossuthtal az Iparegyesület elnökeként és más gazdasági egyesületek vezetőjeként 1843-ban került kapcsolatba, és együttműködésük mind szorosabbá vált.

Az 1843–1844-es országgyűlésen már nemcsak a főrendi, de az egész országgyűlési szabadelvű ellenzék vezéralakja volt; a főrendi naplókban mintegy 200 felszólalását rögzítették. Abszolutista bel- és külpolitikájáért élesen bírálta a bécsi kormányzatot.

Az országgyűlés bezárása után Pestre költözött, és 1845-ben az ellenzék központi választmányának elnökévé választották. Aktív szerepet vállalt újabb gazdasági egyesületekben (Magyar Kereskedelmi Társaság, Magyar Cukorgyár Egyesület), majd a Védegylet szervezésében. 1846-tól legfőbb törekvése az ellenzék egységesítése, egy párt szervezése, programjának kidolgozása lett. Az Ellenzéki Párt 1847. március 15-én alakult meg, és első elnökévé Batthyány Lajost választották.

Kossuth döntően neki (erkölcsi és anyagi támogatásának) köszönhette, hogy az 1847-es országgyűlésre Pest megyei követté választották; ezután a főrendi házban Batthyány és az alsóházban Kossuth lett az ellenzék vezére.

Tagja volt az országgyűlés reformköveteléseit Bécsbe vivő küldöttségnek. V. Ferdinánd király 1848. március 17-én őt bízta meg az első magyar minisztérium megalakításával. Az 1848. március 23-i ülésen terjesztette fel minisztereinek jegyzékét. Első feladataként kidolgozta, illetve kidolgoztatta az átalakulás törvényeit, és azokat elfogadtatta az utolsó rendi országgyűléssel. Kormánya e törvények hatályba lépése után, április 11-én kezdett működni. A rendkívül nehéz kül- és belpolitikai helyzetben Batthyány kiváló teljesítményt nyújtva kortársai fölé magasodott: az 1848 márciusában hatalomra került kormányzatok közül az ő kormánya maradt a legtovább (több mint fél évig) hivatalában.

Legfontosabb feladatának Magyarország alkotmányos önkormányzatának kiépítését, ezen belül az önálló fegyveres erő megszervezését tekintette. Elérte, hogy a Magyarországon állomásozó császári-királyi csapatokat kormánya alá rendeljék (május 7-én). Megpróbálta hazavezényeltetni a korábban Magyarországon sorozott katonákat. Létrehozta az új törvények által előírt nemzetőrséget, aminek feladata hivatalosan belbiztonság felügyelete volt. Májusban elkezdte szervezni az önálló magyar honvédséget, és ehhez honvédeket toboroztak. A nemzetőrség ügyeit az e célra létrehozott Országos Nemzetőrségi Haditanács élén maga intézte, és Mészáros Lázár hazatértéig (április 7. – május 23. között) maga vezette a hadügyminisztériumot is. Sikerült felállítania az első tíz honvédzászlóaljat; később ezek váltak a nemzeti haderő magvává. Az örökváltság és a közteherviselés ügyében Kossuth Lajos álláspontját fogadta el; a parasztságot az úrbér eltörlésével szerette volna a liberális nemesek oldalára állítani.

Bár az alkotmányos monarchia híve volt, és az alkotmányosság fenntartására törekedett, a bécsi udvarban egyre elégedetlenebbek voltak politikájával. Az országgyűlés megbízásából augusztus 29-én Deák Ferenccel a királyhoz járult, hogy utasítsák fegyverletételre a szerb felkelőket és állítsák le Jellasics készülő támadását. Egyúttal felajánlotta Jellasicsnak, hogy hozzájárul Horvátország békés különválásához. Fáradozásai eredménytelennek bizonyultak: a király leiratában formálisan ugyan visszahívta tisztségéből a horvát bánt, a rendelkezést azonban nem hajtották végre, és a horvát csapatok szeptember 11-én betörtek Magyarországra. Ekkor Batthyány és kormánya (Kossuth Lajos, Szemere Bertalan és Mészáros Lázár kivételével) lemondott, de többek (egyebek közt a nádor felkérésére ismét elvállalta a tisztséget. Szeptember 13-án népfelkelést hirdetett, és a sereg vezérének István nádort kérte fel, ő azonban a király parancsára lemondott erről a tisztségről, és elhagyta az országot.

Az új kormányt az uralkodó (szeptember 25-én) nem fogadta el; Batthyány megbízatását érvénytelenítette, és a magyarországi haderők élére királyi főbiztosként Lamberg Ferenc Fülöp tábornokot nevezte ki – őt azonban 1848. szeptember 28-án Pesten a tömeg felkoncolta. Eközben (ugyancsak szeptember 28-án) Batthyány még egyszer Bécsbe utazott átalakítani kívánt kormányának névsorával, hogy megpróbáljon kompromisszumot kidolgozni az udvarral.

Jelentős mértékben az ő szervező munkájának köszönhető, hogy a sebtében régi sorezredekből, nemzetőrökből, honvédekből egybegyűjtött magyar haderő szeptember 29-én Pákozdnál megállította az országba betört horvát csapatokat.

Belátva, hogy nem tud egyezségre jutni a királlyal, Batthyány október 2-án lemondott megbízatásáról.

Közkatonaként belépett Vidos József Vas vármegyében Kuzman Todorović tábornok csapatai ellen induló seregébe, de az október 11-i csatában leesett lováról, és a karját törte.

Felgyógyulása után újra országgyűlési követté választották. Ellenezte a parlament Debrecenbe költöztetését. Indítványára 1849 januárjának elején az országgyűlés küldöttséget menesztett az újabb támadó sereget vezető Windisch-Grätz tábornokhoz, hogy szándékait kipuhatolja — Windisch-Grätz azonban még csak fogadni sem volt hajlandó Batthyányt (a küldöttség többi tagját igen). Visszautazott Pestre, ahol 1849. január 8-án a Károlyi-palotában elfogták, és a budai laktanyába zárták. A magyar seregek közeledtével átszállították Pozsonyba, Laibachba, Olmützbe. A magyarok és a stájerek többször (Buda, Sárvár, Cilli) megpróbálták kiszabadítani, ezeket a kísérleteket azonban ő maga utasította vissza. Batthyány ekkor és később is mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy valamennyi cselekedete törvényes volt, és nem ismerte el a bíróság illetékességét, a bécsi kamarilla azonban őt tekintette a forradalmi mozgalom egyik elindítójának, és elhatározta, hogy kivégzésével példát statuál. Pere kimondott koncepciós per volt: Magyarország csak a Ferdinánd császár 1848. október 3-án kiadott manifesztumai után számított „lázadó országnak”, Batthyányt azonban (és senki mást) az ez előtti, 1848 nyári–tavaszi tetteiért „vonták felelősségre”.

Az 1849. augusztus 16-án Olmützben összeült haditörvényszék először börtönbüntetésre és vagyonának elkobzására ítélte, majd ezt Schwarzenberg és a bécsi udvar nyomására halálra változtatta, de úgy, hogy az elítéltet az uralkodó kegyelmére ajánlotta.

Ekkor Batthyányt Pestre szállították, hogy a kegyelmezés joga a császártól Haynauhoz kerüljön, és ő október 3-án jóváhagyta a halálos ítéletet, elrendelte Batthyány felakasztását. Az utolsó, engedélyezett látogatáson felesége egy tőrt csempészett be neki. Ezzel súlyos sebeket ejtett a nyakán, de életben maradt. Sebei miatt az ítéletet kénytelenek voltak golyó általira módosítani. Ennek megfelelősen október 6-án a pesti Újépület (Neugebäude) udvarán kivégezték.

Október 6-a estére különféle izgatószerekkel olyan állapotba hozták, hogy saját lábán ment ki a vesztőhelyre, ahol megkönnyebbülten látta, hogy nincs akasztófa. A pest-budai katonai kerület parancsnoka, Johann Kempen von Fichtenstamm altábornagy, aki később 1863-ban Pest város díszpolgára lett tudta, hogy Batthyány felakasztása ilyen körülmények között lehetetlen, de az ítélet végrehajtását sem akarta elhalasztani. Ezért úgy döntött, hogy agyonlöveti Batthyányt. A magyar miniszterelnököt, aki a súlyos vérveszteségtől tántorgott, ketten kísérték. A kivégzőosztag előtt fél térdre ereszkedett. „Éljen a haza! Rajta, vadászok” – kiáltotta.

Földi maradványait Pesten a ferencesek belvárosi templomának kriptájába rejtették el. A kiegyezés után 1870-ben ünnepélyesen újratemették a Kerepesi temetőben épített mauzóleumban.


A 13 ARADI VÉRTANÚ

Aulich Lajos honvéd tábornok
Pozsonyban született 1793-ban, német polgári családból, édesapja vendéglős volt. 1812-ben lépett be a császári és királyi hadseregbe, részt vett a napóleoni háborúban. 1848-ban, mikor átlép a honvédségbe, és esküt tesz a magyar alkotmányra, alezredesi rangban szolgál. Először a délvidéken, a Magyarország ellen fellázadt szerbek ellen küzd, majd ezredesi rangban a feldunai hadtest egy hadosztályát vezeti. A kápolnai csata előtt lesz tábornok és a 2. hadtest parancsnoka.
Damjanich János honvéd tábornok
A Temes megyei Stazán született 1804-ben, szerb katonacsaládban.
1820-tól katona Temesvárott, már százados, amikor 1848 áprilisában szóváltásba keveredik a magyarokat és Kossuthot szidalmazó Haynau altábornaggyal. Ezért Olaszországba vezénylik, de sikerül visszakérnie magát Magyarországra, és a honvédsereg szervezésekor már őrnagyi rangban részt vesz a főként erdélyi ifjakból álló szegedi 3. honvédzászlóalj kiképzésében. Kiemelkedő tulajdonságainak köszönhetően gyorsan halad a katonai ranglétrán, már 1848 decemberében tábornok, 1849 márciusától a 3. hadtestet vezeti.

Dessewffy Arisztid honvéd tábornok
Az Abaúj megyei Csákányban született 1802-ben, magyar nemesi családból. 1819-től 1839-ig az 5. Radetzky huszárezredben szolgált, majd kapitányi rangban nyugdíjba vonult. A szabadságharc kitörésekor a sárosi nemzetőrség őrnagya, később a honvédséghez lép át. A téli hadjáratban eredményesen harcol a felső-tiszai hadseregben, a tavaszi hadjárat alatt az 1. hadtest hadosztályparancsnoka. 1849. június elsején nevezik ki tábornokká, a 9. hadtest parancsnoka.

Kiss Ernő honvéd altábornagy

Temesvárott született 1799-ben, dúsgazdag nagybirtokos magyar-örmény nemesi családból. 1818-tól katona egy utászezredben, 1848-ban már a 2. Hannover huszárezred parancsnoka volt. Miután rendkívül bőkezű, szívesen adott kölcsönöket tiszttársainak. Egyik adósa akkori parancsnoka, Haynau altábornagy. Az elsők között kezdi meg a küzdelmet a délvidéki szerb felkelők ellen, Nagysándor József, szolgálaton kívüli huszárkapitány - későbbi vértanútársa - az ő felszóllítására fog fegyvert.

Knézic Károly honvéd tábornok

A horvátországi Veliki Groljevacban született 1808-ban, horvát katonacsaládból. 1824-től katona a varasdi határőrezredben, majd áthelyezték Egerbe, a 34. gyalogezredhez. A 40-es években Galíciában, Lembergben is szolgált. 1848-ban százados, amikor átlép a honvédseregbe. Damjanich vezénylete alatt harcol a szerb felkelők ellen, őrnagyi, majd alezredesi rangot kap. A szolnoki csata után lesz ezredes. 1849 májusában tábornoki kinevezést kap, Buda visszafoglalásakor már a 3. hadtest parancsnoka. 1849. június végétől a Hadügyminisztériumban teljesít szolgálatot, majd a szabadságharc végén Tokajnál a tartalék parancsnoka.

Láhner György honvéd tábornok
A Túróc megyei Neczpálon született 1795-ben, német polgári családból. 1812-től a komáromi 33. gyalogezredben szolgált, 1848-ban őrnagy. A szabadságharc elején a szerb felkelők ellen harcol, szeptembertől a hadügyminisztériumba kerül, feladata a honvédsereg felfegyverzése és ellátása. Nagy ambícióval dolgozik, zseniális szervező, eredményes munkája miatt először alezredesi, majd ezredesi rangot kap. 1849 februárjától tábornok.

Lázár Vilmos honvéd ezredes

A Torontál megyei Nagybecskerekben született 1815-ben, vagyontalan magyar-örmény nemesi családból. A császári és királyi hadseregben 1834-től 1844-ig szolgált, a 34. gyalogezred hadnagyaként szerelt le. Polgári pályafutás után - főpénztáros az Első Magyar Központi Vasútnál - 1848-ban jelentkezik a 39. honvédzászlóaljnál, ahol főhadnagyi rangot kap. Miután kiváló képességű parancsnok, gyorsan emelkedik a ranglétrán. Először százados az első utászezredben, 1849 februárjától utászkari őrnagy. Áprilisban a Zemplénben állomásozó csapatok parancsnoka, június közepétől hadosztályparancsnok, július 16-tól alezredes, július végétől a 9. hadtest parancsnoka.

gróf Leiningen-Westerburg Károly honvéd tábornok

A hesseni nagyhercegségben, Ilbenstadt városában született 1819-ben, elszegényedett német főnemesi családból. 1835-ben lépett a császári és királyi hadseregbe, 1845-től a család "tulajdonában" lévő 31. "Leiningen" gyalogezred tartósan szabadságolt, létszám feletti századosa. Felesége magyar, Pozsonyban élnek. 1848 őszén jelentkezik honvédnek, vezérkari százados lesz a bánáti hadtestben. Miután számos rokona tiszt a császári seregben, gyanakvó, bizalmatlan légkör fogadja. A szolnoki csata idején - ahol is kiválóan vezeti fegyelmezett katonáit - már alezredes, áprilisban ezredes. Végigharcolja a tavaszi hadjáratot, 1849 júniusában kap tábornoki kinevezést, a 3. hadtest parancsnoka.

Nagysándor József honvéd tábornok
Nagyváradon született 1804-ben, vagyontalan magyar nemesi családból. 1819-től 1847-ig szolgált a császári és királyi hadseregben mint huszártiszt, kapitányi rangban vonult nyugdíjba. 1848-ban jelentkezik a nemzetőrségbe, őrnagyi rangot kap, Damjanichcsal együtt harcol a szerbek ellen. Gyorsan eléri az alezredesi, majd az ezredesi rangot, a tavaszi hadjárat végére már a feldunai hadsereg lovasságának parancsnoka. Április végétől az 1. hadtestet vezényli, május 2-ától tábornok.

Poeltenberg Ernő lovag honvéd tábornok

Bécsben született 1814-ben osztrák nagybirtokos nemesi családból. 1829-től hivatásos katona, már huszárkapitány a 4. huszárezredben, amikor 1848-ban, - tiltakozása ellenére - Magyarországra vezénylik. Felesküszik a magyar alkotmányra, s mivel korrekt, rendkívül becsületes ember, fenntartásai és a magyar tisztek gyanakvása miatt elszenvedett sérelmei ellenére a szabadságharc ügyéhez haláláig hű marad, esküjét nem hajlandó megszegni, sőt azonosul a szabadságharc céljaival. 1848 őszén a szerbek ellen harcol, az év végére alezredes. Végigküzdi a téli és a tavaszi hadjáratot, április 26-tól a 7. hadtest parancsnoka ezredesi, majd június 7-től tábornoki rangban.

Schweidel József honvéd tábornok

A Bács megyei Zomborban született 1796-ban, vagyontalan német polgári családból. 1814-ben, közhuszárként, a híres Simonyi óbester keze katonai szolgálatát, már Napóleon seregei ellen is harcolt. Később Galíciában és Bécsben állomásozott. Mint Poeltenberg lovag, ő is a 4. huszárezred tisztje, őrnagy, amikor az ezredet Magyarországra vezénylik. Rangidős tiszt ként felkeresi tiszttársait, felesküszik a magyar alkotmányra és csatlakozik a magyar függetlenségi mozgalomhoz. Gyorsan érvényesül, miután kitűnik bátorságával a pákozdi és schwechati ütközetben. 1848. október végétől tábornok, hadosztályparancsnok a feldunai hadtestnél.

Török Ignác honvéd tábornok

A Pest megyei Gödöllőn született 1795-ben, kisbirtokos magyar nemesi családból. Hadmérnöki akadémiát végzett Bécsben, kiváló erődítési szakember volt. 1816-tól szolgált a császári és királyi hadseregben, először a mérnökkarnál, majd 1839-től a magyar nemesi testőrségnek oktatott erődítéselméletet. 1848 szeptemberétől alezredesként Komáromban várerődítési igazgató. 1848 októberében a vár őrségével együtt csatlakozik a honvédsereghez, 1849 januárjától tábornok és a komáromi erődítmény parancsnoka. Buda bevétele után a vár erődítéseit az ő tervei szerint rombolják le. Májustól a honvédség hadmérnöki karának helyettes vezetője, júliustól főparancsnoka.

gróf Vécsey Károly honvéd tábornok
Pesten született 1807-ben, kisbirtokos magyar főnemesi családból. Apja altábornagy, a magyar nemesi testőrség parancsnoka, nővére udvarhölgy, Ferenc József egyik nevelője. 1820-tól szolgált, először a dragonyosoknál, majd a huszároknál. 1848 tavaszán őrnagy a Hannover huszárezredben. Már májustól harcol ezredével Bácskában a szerb felkelők ellen, októbertől ezredes, december közepétől tábornok. 1849 januárjában eltávolítja áruló parancsnokát, Esterházy Sándor tábornokot. Erélyes fellépésével megmenti a bácskai hadtestet a felbomlástól, majd a Honvédelmi Bizottmány utasítására Törökszentmiklósra vezeti.



DAMJANICH JÁNOS IMÁJA

Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra

Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké!

Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.

Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.


LÁZÁR VILMOS LEVELE FELESÉGÉNEK

Arad, október 5-én 1849. estve

Kedves szentem, egyetlen Marim! Mindenem e földön!

Egy sejtelem mondja nekem, hogy holnap reggel, mielőtt még egyszer láthatnálak – elvérzettem – és velem több becsületes, derék bajtársaim! Marim! Te, aki szívem minden hézagját bírtad, Te magad maradsz e földön.

Te voltál mindenem, Te leszesz utolsó sóhajtásom. De marad még neked egypár jó embered, és az én és a Te szegény gyermekeid. Ezekben találd fel minden földi boldogságodat, ezekben összpontosítsd szeretetedet, és az Isten kebledbe fogja önteni a vigasztalás malasztait – és arra törekedj is, ezt kívánja nyugodalmam a másik világon, melynek rejtélyei előttem nemsokára megnyílnak!





1848-49. súlyos csapás volt az osztrák Habsburg uralkodói házra, de nem csak a bécsi Habsburgoknak, Európa többi uralkodói házának is félelmetes volt. Annak érdekében, hogy ne győzzön a magyar forradalom és szabadságharc, mindent meg is tettek. Elbukott 1849-ben dicső harcunk a ruszki kozákok támadásai miatt, "de szellemét a tűz nem égeté meg".

1849. október 6-án szándékosan a bécsi forradalom és Latour halálának első évfordulóján Aradon kivégeztek 13 honvédtisztet.

Magyarország és Erdély teljhatalommal felruházott ura, Haynau táborszernagy 14 tagú haditörvényszéke tanuk meghallgatása, védők részvétele nélkül, két tárgyalás után olyan honvédtiszteket ítélt halálra, akik a szabadságharc kitörése előtt a császári és királyi seregben tényleges tisztként szolgáltak és a szabadságharc alatt tábornoki rangot értek el, vagy önálló seregtestet vezettek.

E katonák sokban különböztek: néhányan forradalmárnak vallották magukat, mások csak esküjükhöz kívántak hűek maradni. A magyarokon kívül volt közöttük német, osztrák, lengyel, horvát, szerb; kisnemes, polgár és főnemes; dúsgazdag és vagyontalan; voltak közöttük barátok és ellenfelek, de egyben azonosak voltak: hősiesen harcoltak a magyar szabadságért, nemzeti függetlenségünkért, s életüket áldozták.


RÁCZ SÁNDOR JÓZSEF:
KONCEPCIÓS ELEMEK AZ ARADI VÉRTANÚK PÖRÉBEN


Koncepciós per volt-e az aradi vértanúk elleni eljárás? Hiszen a vádlottakat nem vádolták el nem követett cselekedetekkel. Viszont az ítéletek már az eljárás előtt készen álltak, és messzemenően kérdéses volt az ítéletek jogi megalapozottsága is.

1849. augusztus 13-án Világosnál a Görgei Artúr vezette magyar hadsereg megadta magát az orosz hadsereg egyik vezérének, Rüdiger lovassági tábornoknak. A magyar fővezér és tisztjei azért is döntöttek az oroszok előtti megadás mellett, mert abban reménykedtek, hogy a cár és fővezére közbenjárnak a magyar hadseregben szolgáló volt cs. kir. tisztek életének biztosításáért.

Paszkevics tábornagy és Miklós cár eleget is tettek ennek a várakozásnak. Paszkevics levélben szólította fel a kegyelem gyakorlására I. Ferenc József császárt, Schwarzenberg miniszterelnököt és Haynau táborszernagyot, a cs. kir. hadsereg fővezérét. A cár a fiát, Sándort küldte Bécsbe, hogy kegyelemadásra szólítsa fel szövetségesét. Mindhiába. Az oroszoknak csak azt sikerült elérniük, hogy a császár és miniszterei - fogcsikorgatva - kegyelmet adtak a "legbűnösebb" tábornoknak, Görgeinek. A többiek sorsával kapcsolatban csak semmire sem kötelező, de kevés optimizmusra okot adó nyilatkozatokat kaptak.

A 30 magyar tábornok közül 15 került a szövetségesek kezére. Közülük Görgei és a Pétervárad feladásáért amnesztiában részesített Kiss Pál kerülte el a hadbírósági eljárást. Két tábornok, Gaál Miklós és Pikéty Gusztáv csak hetekkel később jutott a cs. kir. hatóságok kezére.

A szabadságharc résztvevői elleni eljárás, a megtorlás gondolata már 1848 novembere óta foglalkoztatta az osztrák hatóságokat. Az uralkodó és Alfred zu Windisch-Grätz tábornagy, a cs. kir. hadsereg fővezére által kiadott kiáltványok és rendeletek azonban főleg a magyar politikai vezetés, az Országos Honvédelmi Bizottmány és az országgyűlés tagjait fenyegették súlyos retorziókkal. Windisch-Grätz a magyar hadseregben szolgáló volt cs. kir. tiszteket rendre felszólította a közös zászlóhoz való visszatérésre, utoljára 1849 januárjában. A kortársak azonban meglepve tapasztalhatták, hogy a cs. kir. fővezér a képviselőket viszonylag rövid igazoló eljárás után szabadon bocsátotta, a katonákra viszont súlyos büntetéseket rótt ki a pesti Központi Katonai Vizsgálóbizottmány.

Az 1849. május 30-án a cs. kir. hadsereg fővezérségét átvevő Haynau nem tett ilyen különbséget. Működését két 1849 februárjában elfogott honvédtiszt kivégeztetésével kezdte, s 1849. július 1-jei kiáltványa szerint a magyar politikai felső vezetés egészének elítélését tervezte. E kiáltványban azonban még - összhangban Windisch-Grätz kiáltványaival - a fő hangsúlyt az országgyűlés és az OHB tagjainak, illetve a kormánybiztosoknak a megbüntetésére helyezte.

A fegyverletétel után Haynau négy kategóriába sorolta a hadbírósági eljárás alá vonandókat: 1.) a magyar hadsereg tábornokai, 2.) az OHB és a Szemere-kormány tagjai, az 1849. április 14-ei trónfosztási határozatban részt vevő képviselők, illetve a kormánybiztosok 3.) a honvédseregben szolgált volt cs. kir. tisztek. 4.) mindazon tisztek, polgári hivatalnokok és papok, akik 1849. április 14. után a magyar kormány érdekében kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki. A kategorizálás azért is érdekes, mert I. Ferenc József császár augusztus 29-ei utasításában az 1. és 2. csoport fordított sorrendben szerepelt. Haynau valószínűleg azért "cserélte fel" a két kategóriát, mert a Szemere-kormány tagjaiból - Aulich Lajos hadügyminisztert, tábornokot nem számítva - mindössze ketten (Csány László és Duschek Ferenc), az OHB tagjai közül is csak ketten (Perényi Zsigmond és Nyáry Pál) kerültek ekkor a cs. ki. hadsereg kezére. Haynaut külön dühítette, hogy az oroszok kegyelmet kértek a tiszteknek.

Az eljárások 1849. augusztus 25-én Kiss Ernő altábornagy, volt cs. kir. ezredes perével kezdődtek meg. Kiss 1849. január eleje óta nem teljesített fegyveres szolgálatot, viszont ő volt a legmagasabb rangú fogságba esett cs. kir tiszt, aki mindvégig kitartott a magyar oldalon. Másnap kezdődött meg Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Knézics Károly, Láhner György, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác vezérőrnagyok és Lázár Vilmos ezredes pere. Közülük a legmagasabb rangot (alezredes) ketten, Aulich Lajos és Török Ignác viselték a cs. kir. hadseregben, a legalacsonyabbat pedig Lázár Vilmos, aki rangjának megtartása nélkül kilépett hadnagy volt. Lázár "véletlenül" került ebbe a csoportba, hiszen nem volt tábornok. Ezredesi kinevezését is augusztus 13. után Bemtől kapta, s ebben a rangjában egyetlen ténykedése volt: a IX-X. hadtestek maradványaival letette a fegyvert a cs. kir. csapatok előtt. Mivel azonban a végnapokban önálló seregtestet vezényelt, őt is a tábornokok közé sorolták.

Külön, 1849. szeptember 3-án kezdte el tárgyalni a hadbíróság Vécsey Károly gróf vezérőrnagy, volt cs. kir. őrnagy ügyét. Az ő ügyét valószínűleg azért kezelték külön, mert Ferenc József főhadsegéde, Karl Grünne gróf erre biztathatta Haynaut. Grünne ugyanis Vécsey halálos ellensége volt, s augusztus 25-én ő hozta az osztrák minisztertanács határozatát Haynaunak, amely szerint a tábornokok és más volt cs. kir. tisztek ellen részletes eljárásokat kell lefolytatni. A többiek pere már ezen a napon megkezdődött, Vécseyé csak egy héttel később.

A vádlottaknál két határnapot vettek figyelembe. Egyrészt 1848. október 3-át, tehát annak a királyi manifesztumnak a kibocsátását, amely feloszlatta a magyar országgyűlést, törvénytelennek minősítette Kossuth és társai ténykedését, az országot a haditörvények alá helyezte és Jellasicsot nevezte ki teljhatalmú királyi biztossá. A haditörvényszék természetesen némi "rátartással" kezelte ezt a határnapot: a Délvidéken szolgáló tiszteknél 1848. október 10-étől számították azt az időpontot, amikortól fegyveres lázadásban való részvétellel vádolták őket. (A temesvári várőrség és főhadparancsnokság ugyanis ezen a napon hirdette ki az október 3-ai manifesztumot.) A feldunai hadseregben szolgálóknál Windisch-Grätz október 17-ei felszólítását, illetve az október 30-ai schwechati csatát tekintették kiindulási időpontnak.

A második dátum 1849. április 14., a magyar függetlenség kimondásának és a Habsburg-Lotharingiai-uralkodóház trónfosztásának napja volt. Azok a tisztek, akik ezt követően szolgáltak, felségsértés bűntettében voltak elmarasztalhatók. A bíróság itt is engedett némi "türelmi időt". Gáspár Andrást, aki 1849. április 24-én köszönt le a hadtestparancsnokságról és kért betegszabadságot, csupán fegyveres lázadás bűntettében marasztalták el.

Koncepciós per volt-e az aradi vértanúk elleni eljárás? Nem tekinthető annak 20. századi értelemben, hiszen a vádlottakat nem vádolták el nem követett cselekedetekkel. Erre halvány kísérletet csak Leiningen-Westerburg Károly esetében tettek, akit azzal vádoltak, hogy Buda bevételénél magukat megadó cs. kir. tiszteket lövetett agyon. Leiningen azonban megcáfolta ezt, s így a vádiratban már nem is szerepelt.

Koncepciósnak tekinthető viszont a per két szempontból. Egyrészt, az ítéletek már az eljárás előtt készen álltak. Haynau eredeti szándéka az volt, hogy a magukat megadó volt cs. kir. tiszteket gyorsított eljárással azonosítja, halálra ítélteti és kivégezteti. Ettől csak az augusztus 20-ai minisztertanácsi határozat kézhezvétele után volt kénytelen elállni. De továbbra is ragaszkodott a szigorú büntetésekhez, s I. Ferenc József augusztus 29-én felhatalmazta arra, hogy a halálos ítéleteket csak végrehajtásuk után jelentse neki. A másik elem az ítéletek jogi megalapozottsága volt. Az október 3-ai manifesztum ugyanis törvénytelen volt magyar közjogi szempontból. Formailag azért, mert nem szerepelt rajta a felelős magyar miniszter ellenjegyzése. Tartalmilag pedig azért, mert az uralkodónak az éves költségvetés elfogadása előtt nem volt joga feloszlatni a parlamentet.

A manifesztumra való hivatkozás azért is kétséges volt, mert Jellasics lényegében nem töltötte be a királyi biztosi tisztet, tehát egy rendelkezéseit tekintve törvénytelen, illetve meg nem valósult manifesztum volt a fegyveres lázadás vádjának legfőbb alapja. Ugyanez mondható el a többi, hivatkozott uralkodói kéziratról és fővezéri rendeletről is. Kiss Ernő azzal védekezett, hogy az október 3-ai manifesztum kibocsátása után két héttel az uralkodó még a magyar hadügyminisztérium által felterjesztett kinevezéseket erősített meg, s ezzel elismerte a minisztérium törvényességét. Erre Ernst törzshadbíró is csak annyit tudott mondani, hogy a vádlott "a dolgok katonai szempontból való megítélésével védekezik". Ami már csak azért is groteszk volt, mert a cs. kir. hadsereg tisztjeit feletteseik mindig is igyekeztek távol tartani a politikától, s most azt kérték számon rajtuk, hogy egy közjogi-politikai szempontból tisztázatlan és kétes helyzetben nem találták el és nem találták ki az uralkodó akaratát.

A felségsértés vádja ugyanilyen kétes alapokra épült. I. Ferenc József ugyanis nem volt magyar király, hiszen nem koronáztatta meg magát, nem adott ki koronázási hitlevelet, nem esküdött meg az ország törvényeire. V. Ferdinánd 1848. december 2-ai lemondása után a magyar trón jogilag üres volt. A meg nem koronázott uralkodó trónbitorlónak minősült, s így a tábornokok - ha voltak is kételyeik a trónfosztás célszerűségével kapcsolatban - jogi szempontból indokoltnak tekinthették azt, hogy továbbra is a magyar oldalon harcoljanak.

Az ítéletekben tehát nemcsak a győztes hatalom kíméletlensége fejeződött ki. Kifejeződött bennük az alkotmányosság két eltérő értelmezése is. A birodalmi logika szerint az alkotmány az uralkodó adománya, amelyet az bármikor visszavehet. Tehát: az Isten kegyelméből uralkodó személy nincs alávetve az alkotmányosság földi játékszabályainak. A magyar értelmezés az alkotmányt szerződésként fogta fel: olyan okmányként, amely mindkét felet kötelezi, s amely csak a két fél kölcsönös beleegyezésével módosítható. A tábornokok tehát hiába érveltek azzal, hogy ők az uralkodó akaratából esküdtek fel a magyar alkotmányra. A hadbíróság - a birodalmi logikát követve - azt kérte számon rajtuk, hogy konfliktushelyzetben miért nem a szerződésszegő oldalára álltak. Az aradi vértanúk pöre tehát nem csupán jogi megalapozottságát tekintve volt koncepciósnak tekinthető per: az eltérő alkotmányértelmezési koncepciók pöre is volt.

Hermann Róbert
forrás: http://www.ktp.hu/index.php/egyhazi-uennepek/420-aradi-vertanuk
by Szaszi

Nincsenek megjegyzések:

Blog Archive