2008/10/15

XV. Betlehemi jászol kiállítás- Pályázati felhívás


A Nagyar Mezőgazdasági múzeumba
2008 december 18 és 2009 január 19 között !!!

XV. alkalommal megrendezésre kerülő Betlehemi Jászol című kiállításra.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS


2008. december 18. és 2009. január 18. között ismét a főváros egyik legszebb helyszínén: a városligeti Vajdahunyadvárban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban lesz látható aBETLEHEMI JÁSZOLcímű kiállítás.

A 15. alkalommal megrendezésre kerülő kiállításon való részvételre
A Magyar Kézművességért Alapítvány – az IPOSZ-szal, a MOMKE-val, a BKIK Kézműipari Tagozatával és a Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplommal együttműködve – nyílt pályázatot hirdet hazai és határon túli magyar kézművesek, tárgyalkotó népművészek és kézműves iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni jelentkezők és közösségek részére.

A pályázat tematikáját ezúttal kibővítjük az advent, a karácsonyi ünnepkör tárgyaival, díszítő elemeivel.


Pályázni ennek megfelelően: természetes alapanyagok (kivéve sólisztgyurma) felhasználásával készült – legfeljebb három – népművészeti, képző- vagy iparművészeti jellegű, a betlehemi jelenetet, annak szereplőit ábrázoló, a betlehem mának szóló üzenetét megfogalmazó, vagy a betlehemezés hagyományait felelevenítő ill. az adventhez, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó alkotással lehet.

A pályázatra beadott alkotások nem automatikusan kerülnek kiállításra!

Válogatásukat a Hagyományok Háza, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus szakértői, az Egyházközség és az Alapítvány képviselői végzik, akik egyúttal javaslatot is készítenek a legjobb pályamunkák díjazására.


Elismerés, díjazás: a kiállításra bekerült résztvevők a december 17-én tartandó ünnepélyes megnyitón oklevelet kapnak, a zsűri által kiemelt alkotások készítői pedig az oklevélen kívül különböző díjakat vehetnek át. Ekkor kerül átadásra a kiállítók helyben leadott szavazatai alapján a Betlehemi Vándordíj is!

A jelentkezés határideje: 2008. november 15.


A jelentkezéshez nevezési lapot kell kitölteni és a fenti határidőig visszaküldeni az Alapítvány titkárának (Gergely Imre, IPOSZ, AMKA 1392 Bp. 62., Pf.: 289. postacímre, vagy Word-formátumban az amka@chello.hu e-mail címre), a nevezési díjat pedig ezzel egyidejűleg kérjük az Alapítvány OTP-nél vezetett 11705008-20436209 sz. számlájára befizetni vagy átutaltatni.


Az alkotások beadásának időpontja: 2008. november 21-22-én 10-16 óráig.

A beadás helyszíne: Magyar Mezőgazdasági Múzeum (Bp., Városliget, Vajdahunyadvár), alagsori Moziterem.


A pályázat válogatott anyaga 2008. december 18. és 2009. január 18. között a Múzeum I. emeleti kiállítótermében: az ún. Kertészeti teremben kerül bemutatásra.

A visszaadás időpontja: 2009. január 19-20-21-én 10-16 óráig.Az előző hat évhez hasonlóan az idén is színes fotóalbumban örökítjük meg a kiállítás anyagát, amit az ünnepélyes megnyitóra tervezünk megjelentetni! A különleges karácsonyi ajándéknak számító Betlehemi képeskönyvben minden kiállító 1-1 alkotása szerepelni fog.


További információ és nevezési lap Gergely Imrétől kapható.Postacím: Gergely Imre, IPOSZ, AMKA 1392 Bp. 62., Pf.: 289.(Bp., V. ker. Kálmán I. u. 20. IV. 403.)Tel: 06-1/354-3146; 06-30/394-6010; e-mail: amka@chello.hu

Nincsenek megjegyzések:

Blog Archive