2008/07/03

Vers 1-2

Menedék

keresem még de érzem
azsúroz bőrömön az idő
közeleg bámulok mégis
ahogy ujjaim közt pereg
mindent képzelek még
de félek úgyse látni meg
szelíden tenyerembe ér
és tudom elszivárog
csak jeleket hagy
ha visszafognám
hogy egyszer
magammal legyek


Szita szita péntek

és ahogy felkavarodot
a por bennem
azt sem tudtam hová
ülepedjek
vagy mint szájon
a füstöt szokás
fújjam ki magam
mielőtt szétfeszít
ez a gomolygó vihar
de féltem
az apró szemcséket
amik a por közé
vegyülve vibrálnak
lehunyt szemhéjam
alatt szűröm át őket
minden éjjel

Nincsenek megjegyzések:

Blog Archive