2008/07/24

Magyar fazekasság


A fazekasság

A magyar parasztháztartásokban a legutóbbi időkig, nélkülözhetetlen terméknek számított a cserépedény. Elsősorban folyadék tárolására, főzésre használták. Ezeket az edényeket, agyagból, égetéssel a fazekasok készítették.

A fazekasmester a falu közösségében élt, de csak a maga mesterségét űzte. Olyan sokféle munkát kellett elvégeznie, hogy nem művelt földet.
A családtagok segítettek a munkában, vásárra szállították, árusították az edényeket. Az, hogy a cserép törékeny, biztosította az áru kelendőségét, a kereslet folyamatosságát.
Magyarországon elsősorban olyan helyeken alakultak ki jelentős fazekasközpontok, ahol a megfelelő minőségű alapanyag az agyag bőségesen állt rendelkezésre. Ilyen központok voltak például a Felvidéken, Gömör megye Rimaszombat, Bélapátfalva, Hollóháza, Telkibánya, Sárospatak, Gyöngyös, Pásztó.
A Dunántúlon: - Veszprém, Csákvár, Tata, Baja, Mórágy, Szekszárd, Siklós, Sümeg, Mohács, Óbánya.

Az Alföldön és környékén nem alakult ki fazekasság, mert nem volt megfelelő agyag. Sem fazekas központ sem fazekasság nem létezett. Az itt élő emberek mezőgazdasággal foglalkoztak és a vásárokra ide érkező fazekasokkal cserélték el terményeiket, így jutottak edényekhez. 
Ennek a vidéknek nincs saját stílusa. Ezért más tájegységek stílusai között kell válogatnia az itt élő kevés fazekasnak.  


Az agyagot a fazekas kitermelte (bányászta), majd meggyúrta, szűrte, hogy szemcse nélküli, jól formálható legyen. A nagy edények megformálásához az agyagot hurkákból rakták fel, egy forgatható állványra. A középkortól használják hazánkban a korongot.

A függőleges tengelyű korong felső tányérján készülnek az edények, ezt lábbal forgatják.

A megformált edényre utólag került rá a fül.
Egy-két hét száradás után, az égetés következik. Az égetőkemencét maga a mester építette meg. A kemence általában kör alapú, csonkakúp formájú építmény.
Az alján lévő nyíláson át fűtik. Az oldalán lévő nyíláson keresztül rakják fel az edényeket. Égetés során ezt a nyílást berakják, betapasztják. A felső nyíláson át távoztik a füst. Az égetőkemencében kb. 900 oC-on történik az égetés.
A máz nélküli edények ezzel az égetéssel készülnek el. A második égetés előtt kerül a máz az edényre. A mázat is saját maga készítette őrléssel, szűréssel, ülepítéssel a mester. A különböző mintákat írókával készítik. Mázasan szintén kiégetik az edényt, bár rövidebb ideig, de szintén nagyon magas hőmérsékleten. A legutolsó égetés előtt kerül a cserépre a színtelen, átlátszó, fényes máz, ami a vízállóságot biztosítja.

Folyadéktárolására készült a korsó, a kancsó, a köcsög, a kanta, a butella, a bokály stb.

A korsó 5-10 literes, víz hordására és tárolására készítették. Az aratókorsók mázatlan cserépből készültek. Pórusain a víz átszivárog, ez elpárologva hidegen tartja a benne lévő vizet.
Egy fülű mázas agyagkancsó volt a bokály. Ebből kínálta a bort a gazda vendégeinek: A butellában, pálinkát tartottak. Ivóedényül szolgált a bögre.
A legrégebbi főzésre szolgáló cserépedény az agyag bogrács. Ebből fejlődött ki a fazék, mely 5-30 literes volt.
A cserépserpenyőben bő zsírban sült hús készült. Alakja hosszúkás tál, felhajló széllel. (lábbal v. anélkült készült)
Főzőedényként szolgált még a cseréplábas, aminek fogantyúit és lábait egybedolgozta a mester az edénnyel.
Formában és díszítésben néprajzi tájegységenként különböző sajátosságok alakultak ki. A fazekasok nagy találékonyságról téve tanúbizonyságot nemcsak kézreálló, jól használható, tetszetős darabok létrehozására törekedtek, hanem a praktikumra is. Pl: az aratókorsóban lévő agyaggolyók segítenek tisztán tartani a korsó belső falát.

Játék is készült cserépből, mint a cserépfütyülő, v. körtemuzsika. Tréfás kedvű mesteremberek szívesen készítettek csalikancsót, amit ha nem ismer az ember hamar a nyakába önti a vizet a szája helyett.

Nincsenek megjegyzések:

Blog Archive